Glandulae suprarenales (mellékvesék) IV.

A másik anyag, amelyet szintén a mellékvesevelő bocsát ki, az a noradrenalin. A noradrenalin az adrenalinnal szemben ellentétes, komplementer hatású. Azt azonban nem lehet kijelenteni, hogy adrenalin stimuláló hatású, míg a noradrenalin pedig ezzel éppen ellenkezőleg, tompító hatású volna, ugyanis ezek a hormonok minden szervre más és más módon hatnak. Az adrenalin tágítja a légutakat, ezt használják ki például az asztmára adott gyógyszereknél, a noradrenalin ezzel szemben szűkíti a légutak átmérőjét, így lényeges szerepet játszik olyan betegségeknél, ahol a légutak konstrikciója, azaz összenyomódása következik be. Az alfa és béta receptorok hatására az érrendszerre is váltakozó kihatással bír az adrenalin és a noradrenalin. A szívre a noradrenalin úgy hat, hogy csökken a pulzus és egyben aritmiát is okoz. Ha a további hatásukat is tanulmányozzuk, akkor arra a felismerésre juthatunk, hogy az autonóm idegrendszer segítségével, mely többek között felelős ezen hormonok termeléséért, következik be az adrenalin és a noradrenalin utánpótlására, vagy éppen ellenkezőleg, hiányára. Ezen anyagok termelődésének hibái, melyek az idegrendszernek köszönhetően az egész szervezetre kihatással lehetnek, számos egészségi panaszt okozhatnak, túlzott idegi ingerlékenységet és így álmatlanságot, vagy szívdobogást, székrekedést stb. kiváltva, mi több magas vérnyomást és légúti összehúzódást előidézve. Fokozódhat a cukor vérbe jutása is, ami növeli a vércukorszintet, ez pedig arra készteti a szervezetet, hogy az inzulin gyakrabban avatkozzon be, így gyakori működésre késztetődik a hasnyálmirigy. Ez a folyamat így egy olyan betegség kialakulásához vezethet, melyet diabetes mellitusnak neveznek. Röviden, nehezen találnánk olyan területet az emberi testben, amelyhez ne jutnának el ezek az említett hormonok, mivel legfőbb feladatuk, hogy irányítsák, szabályozzák és befolyásolják az idegrendszereket, amelyek majd a szervezetünk további szintű szabályozásáért felelősek.