Szeretnék megemlíteni Önöknek még egy olyan toxint, amelyet bár jelentőségét tekintve nem szeretném feleslegesen eltúlozni, de az tény, hogy egy méregteleníteni kívánt hölgy esetében nagyon lényeges szerepet játszhat.
E tekintetben pedig a glutén intoleranciára, vagyis a búza gliadin intoleranciájára gondolok, melynek során egy olyan toxin keletkezik a szervezetben, amelynek bizony géntoxikus hatása is van. Így komoly, genetikai eredetű zavarok alakulhatnak ki, ezek pedig gyakori okai lehetnek a meddőségnek, vagy a terhesség alatti komplikációknak.
A gyermek fejlődése, mely a szoptatás útján ezen típusú zavarnál keletkező toxinok utánpótlásában részesül, problémákba ütközhet és a gyermek egészségi problémákban szenvedhet. Ez az intolerancia sokszor örökölhető és így az érintett szülők további utódainál is előfordulhat.
Fokozott figyelmet javaslok szentelni ennek a toxinnak pont a jövőbeni és a terhes anyukák esetében, vagy olyan pároknál akiknek ismeretlen, vagy éppen immun eredetű okokból kifolyólag nem sikerül gyermeket nemzeniük. Természetesen minden egyes méregtelenítési eset az emberi szervezet egyediségéből fakadóan más és más lehet, de ennek ellenére léteznek bizonyos alapszabályok.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése