A nehézfémek azzal okoznak problémát, hogy bekapcsolódnak a biokémiai folyamatokba. Az emberi szervezetben más anyagokkal lépnek érintkezésbe. Így sokkal veszélyesebb vegyületeket alkotnak, amelyek aztán a metabolikus folyamatok részeivé válnak, és beépülnek a szervezetbe. Legveszélyesebbek azok, amelyek az élő organizmusok metabolikus folyamatának termékeként jöttek létre.
Legismertebb és legveszélyesebb:
A szakirodalomban az áll, hogy a tiszta higany csak ritka esetben jut be a szervezetbe.
Rosszabb viszont a helyzet a higanygőzzel, amely a szájüregben reakcióba lép. Higanygőz belélegzése esetén (tüdő) a nyirokrendszer védekezésre kényszerül és megpróbálja eltávolítani – így aztán eljut a vérkeringésbe és a májba is, ahol a higany metil-higannyá változik. Ideális körülmények között az epébe kerül, és az ereken keresztül eltávozik a szervezetből. Azonban ideális körülmények nincsenek, a metil-higanynak pedig halmozódó képessége van, úgyhogy éveken át kis adagokban felgyülemlik a szervezetben. Ha elér egy bizonyos koncentrációt a szövetekben, krónikus problémát okozhat.
A metil-higany további veszélye, hogy feloldódik a zsírokban – lipidekben, amelyek fontos szerepet játszanak az idegrendszer működésénél. Így aztán a metil-higany fokozatosan bekerül az idegrendszerbe és az agyba, vagy a bőralatti zsírszövetbe. Újkori probléma az is, hogy a metil-higany már az életkörnyezetünk részévé vált, szervezetünkbe étkezés során is bekerülhet, például tengeri halak fogyasztásával.
A szakirodalom szerint a nehézfémek felbomlásának biológiai félideje 20 év. Ez azt jelenti, hogy ha húsz évesen higanygőzzel kerültünk kapcsolatba és a következő 20 évet tiszta környezetben töltjük és amalgám fogtöméseink sincsenek (ez a kettő együtt ritkán szokott előfordulni), akkor 40 éves korunkra a szervezetünkben lévő higany és vegyületeinek az 50%-a távozik el, viszont 50% még mindig ott marad. 60 éves korunkra újabb 50% távozik a maradék 50-ből, ami azt jelenti, hogy a 20 évesen „begyűjtött“ adag negyede még mindig a szervezetünkben marad.
Méregtelenítési tapasztalataink bizonyítják az emberi környezetben található metil-fémek és az allergiás, asztmás, valamint ekcémás megbetegedések számának növekedése közötti összefüggést.
Ami a fenti okfejtés miatt, azt hiszem, mindenki számára érthető. Talán ez befolyásolta azt a döntést is, hogy az EU tagállamaiban 2011-ig fel kell számolni a higany gyártását és felhasználást.
Csodaként tartom számon, hogy létezik egy olyan készítmény, mint az ANTIMETAL, amely legalább 10-szeresen lerövidíti azt az időt, amely alatt a nehézfémek távoznak az emberi szervezetből. A készítmény használatának megkezdése utáni első hónapokban a nehézfémek fokozottabb kiválasztódása következik be, amely kiválasztódás azonban a további hónapok, sőt évek során is folytatódik. Néhány külföldi forrás két-három évet határoz meg, amikor a nehézfémek más módszerek hatására távoznak a szervezetből (amelyek azonban, ellentétben az ANTIMETAL-lal, nem tisztítják az idegrendszert és az agyat).
Legismertebb és legveszélyesebb:
- metil-higany (ez az alapja a fogak tömésénél használatos amalgámnak),
- metil-kadmium (dohányfüst),
- metil-ólom (kipufogógázok).
A szakirodalomban az áll, hogy a tiszta higany csak ritka esetben jut be a szervezetbe.
Rosszabb viszont a helyzet a higanygőzzel, amely a szájüregben reakcióba lép. Higanygőz belélegzése esetén (tüdő) a nyirokrendszer védekezésre kényszerül és megpróbálja eltávolítani – így aztán eljut a vérkeringésbe és a májba is, ahol a higany metil-higannyá változik. Ideális körülmények között az epébe kerül, és az ereken keresztül eltávozik a szervezetből. Azonban ideális körülmények nincsenek, a metil-higanynak pedig halmozódó képessége van, úgyhogy éveken át kis adagokban felgyülemlik a szervezetben. Ha elér egy bizonyos koncentrációt a szövetekben, krónikus problémát okozhat.
A metil-higany további veszélye, hogy feloldódik a zsírokban – lipidekben, amelyek fontos szerepet játszanak az idegrendszer működésénél. Így aztán a metil-higany fokozatosan bekerül az idegrendszerbe és az agyba, vagy a bőralatti zsírszövetbe. Újkori probléma az is, hogy a metil-higany már az életkörnyezetünk részévé vált, szervezetünkbe étkezés során is bekerülhet, például tengeri halak fogyasztásával.
A szakirodalom szerint a nehézfémek felbomlásának biológiai félideje 20 év. Ez azt jelenti, hogy ha húsz évesen higanygőzzel kerültünk kapcsolatba és a következő 20 évet tiszta környezetben töltjük és amalgám fogtöméseink sincsenek (ez a kettő együtt ritkán szokott előfordulni), akkor 40 éves korunkra a szervezetünkben lévő higany és vegyületeinek az 50%-a távozik el, viszont 50% még mindig ott marad. 60 éves korunkra újabb 50% távozik a maradék 50-ből, ami azt jelenti, hogy a 20 évesen „begyűjtött“ adag negyede még mindig a szervezetünkben marad.
Méregtelenítési tapasztalataink bizonyítják az emberi környezetben található metil-fémek és az allergiás, asztmás, valamint ekcémás megbetegedések számának növekedése közötti összefüggést.
Ami a fenti okfejtés miatt, azt hiszem, mindenki számára érthető. Talán ez befolyásolta azt a döntést is, hogy az EU tagállamaiban 2011-ig fel kell számolni a higany gyártását és felhasználást.
Csodaként tartom számon, hogy létezik egy olyan készítmény, mint az ANTIMETAL, amely legalább 10-szeresen lerövidíti azt az időt, amely alatt a nehézfémek távoznak az emberi szervezetből. A készítmény használatának megkezdése utáni első hónapokban a nehézfémek fokozottabb kiválasztódása következik be, amely kiválasztódás azonban a további hónapok, sőt évek során is folytatódik. Néhány külföldi forrás két-három évet határoz meg, amikor a nehézfémek más módszerek hatására távoznak a szervezetből (amelyek azonban, ellentétben az ANTIMETAL-lal, nem tisztítják az idegrendszert és az agyat).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése