Az egyik gyártó, konkrétan a Wyeth nevű cég, fenntartás nélkül elfogadta az amerikai tanulmányt. Az említett cég ugyanis rájött arra, hogy egy esetleges „balhé” bizony tönkretehetné, így kritikus fellépése élesebb hangvételű, számos felszólaló orvoséval szemben, akik éppen ellenkezőleg inkább igyekeznek elbagatelizálni a kutatási eredményeket. A klimax rövidtávú kezelésekor a Wyeth cég véleménye szerint a várható eredmény felülmúlja a kockázat mértékét, hiszen ez az egyetlen olyan terápia, aminek bizonyított a hatása. A cég azonban elismeri, hogy előfordulhatnak mellékhatások, az ösztrogén ugyanis növelheti a méhrák előfordulásának kockázatát. Az ösztrogénnel kombinált gestagen persze ezt az említett kockázatot csökkentheti, de nem büntetlenül, ugyanis a gestagen önmagában szintén hordoz önmagában nem kívánatos hatásokat úgy, mint a vércukor szintjére nézve, ezzel pedig súlyosbíthatja a cukorbetegséget. A mellékhatások sorába tartozik még a rossz közérzet, a hasfájás, a mellérzékenység, a rendszertelen vérzés, a fejfájás és a hajhullás. „Nem lenne szabad az ilyen fajta kezeléseknek alávetniük magukat olyan hölgyeknek, akiknél előfordult a mellrák, vagy a méhrák, vagy egy abnormális vaginális vérzés, esetleg aki úgy gondolja, hogy szeretne a jövőben gyermeket szülni. Továbbiakban szintén nem tanácsos a jelen terápiát igénybe venniük olyan hölgyeknek, akik májbetegségben szenvednek, vagy esetleg egy agyvérzésen estek át.” – adta közre álláspontját a Wyeth cég. Itt is egyénileg kell mérlegelniük az orvosoknak. „Az onkológus szakorvossal történt előzetes konzultációt követően sok olyan hölgypáciensnek is simán előírják eme kezelést, akinek ugyan rákos daganat miatt eltávolították valamelyik mellét, de mivel a menopauza idején álmatlanságban szenved, így ez a megoldás.”
Miben segít és miben árt a kombinált hormonkezelés? Bizonyított javulás: • klimax • csontritkulás megelőzése Lehetséges javulás: • csökken a vastagbélrák kockázata Bizonyított veszély: • értrombózis (tehát következésképpen pl. agyhalál) • mellrák Nem tisztázott veszély: • infarktus kockázata Az utóbbi tizenkét hónapban az alábbi készítmények bizonyultak a legkeresettebbeknek: Klimonorm, Cyclo Menorette, Activelle, Kliogest, Premarin. Az ezekből származó összbevétel mintegy 216,5 millió cseh korona volt, ami átszámítva úgy kb. 2,15 milliárd forintra rúg. A másik oldalon viszont sok, egészségi tematikával foglalkozó újságban lehet arról olvasni, hogy ez az egész csak „sok hűhó a semmiért”. Jó, de akkor hol van itt az igazság? Mi tévők legyünk, most akkor szedhetjük a hormonkészítményeket, vagy inkább tekintsünk el azoktól? Mik is azok a hormonok és hogyan működnek? A gestagenek (progestinek) – a női nemi hormonok egy csoportja, melyek közé tartozik a progesteron is. Nagyobb részben a petefészekben, a sárgatestekben (corpus luteum) keletkeznek, mégpedig a menstruációs ciklus második felében a fogamzást követően és a placentában is.
A sztereoid hormonok csoportjába tartoznak. Feladatuk legfőképpen a nemi szervek felkészítése a terhességre (az anyaméh felkészül a magzat táplálására, a méhnyak beszűkül és a cervikális nyák pedig viszkózusabbá válik, újabb petesejt nem szabadul fel) és annak megtartására. A gestagenek a tejmirigyek szoptatáshoz történő felkészítésére is kihatással vannak, nem utolsó sorban pedig komplex hatásuk is van (emelik a testhőmérsékletet, fokozzák a folyadék és a nátrium kiválasztást stb.). A progeszteronon kívül más, mesterségesen előállított gestageneket is alkalmaznak gyógykészítményként – például elvetélés, vérzés előfordulásakor, vagy mint fogamzásgátló tablettaként. Egyben kutatás tárgyát képezi a védőhatásuk kifejtése bizonyos nőgyógyászati eredetű daganatok kialakulásának megelőzésében. Ösztrogén – női nemi hormon, mely főleg a petefészekben keletkezik (szintén termelődik még a mellékvesék kérgében és a zsír-szövetben). Ez is a sztereoid hormonok közé tartozik, aromatázis hatására tesztoszteronból képződik. Természetes ösztrogénnek számít legfőképpen az estradiol, de természetesen léteznek mesterséges ösztrogének is. Ez a hormonszint hölgyeknél a menstruációs ciklussal összefüggésben ingadozik. Pubertás korban az ösztrogének felelősek a nemi szervek növekedéséért (anyaméh, hüvely) és a másodlagos nemi jegyek kialakulásáért. A menstruációs ciklus idején hatásuknak köszönhetően fokozódik az endometria. A cervikális nyák hígul – ezzel a sperma átjutásának lehetősége javul. Komplex hatását tekintve az ösztrogén segít visszatartani a folyadékot és a nátriumot, növeli a vér fehérjetartalmát, de csökkenti a koleszterin jelenlétét a vérben, ezzel magyarázható például, hogy a hölgyeknél miért fordul elő ritkábban arterioszklerózis. Az ösztrogén támogatja a csonttömeg gyarapodását, fokozza a libidót és kedvezően befolyásolja a pszichikát. Létezik persze gyógyszer formájában is, bizonyos esetekben a változás időszaka után is szokták alkalmazni. A szintetikus ösztrogének szintén részei a fogamzásgátlóknak. Hatásuk nem kívánatosnak számít, mivel például fokozhatják a mell- és méhrák kockázatát.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése