2012. április 30., hétfő

A kis emberek méregtelenítése II.

Az okok leggyakrabban méreganyag eredetűek, így az, hogy egy hölgy nem képes teherbe esni, az pontosan a jelen lévő toxinok eredménye.
Ha ezt a hatást hormonokkal és mesterséges megtermékenyítési technikákkal igyekszünk legyőzni, akkor egy ilyen mesterséges környezetben fejlődő magzatra jelentősebb kockázat hárul, mint szemben az ilyen környezetet természetes módon elutasító magzatra.
Nyilván megértem azon hölgyek és urak érzelmeit is, akik hasztalanul igyekeznek saját gyermeket nemzeni, de egyben felhívnám a figyelmet a medicina egyfajta szupervíziójára is, amelynek nem csak mindenhatóságát illene harsognia, hanem a lehetséges következményekre is figyelmeztetnie kellene.
A mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó intézetek működése üzleti szempontból nagyon kedvező, így az senkit sem érdekel, hogy ilyen említett tanulmányok jöjjenek létre.
Mindezen túlmenően a tanulmányok többségét a gyógyszergyártó cégek szokták finanszírozni, mivel azonban jelen esetben a gyógyszerekből származó bevétel nem oly jelentős, így ezen oldalról elenyésző az érdeklődés. Azonban nem csak az anyáról, gyerekre átkerülő toxinokról és a toxinok magzatra kifejtett hatásáról van szó, hanem arról is, hogy az ember egy elég tökéletlen teremtés. Érzelmi világa nagyon törékeny és gyakran meglehetősen problematikus is.
Mindenki számára ismert manapság a gének, azaz nukleinsavak általi információ átvitel. Hivatalos körökben sokkal kevesebbszer beszélnek a géneken kívüli, másféle módon történő információátvitelről. A szülőkről, gyerekekre átkerülő információkról és az emberiség teljes történelméről van szó, melyeket önmagunkban hordunk lekódoltan. Sokszor ezek az információk annyira patológiai hatásúak lehetnek, hogy meghatározhatják az egyén fejlődését, jobban mondva gátolhatják és lehetetlenné tehetik a magzat azon maximális mentális fejlődését, ami iránt mindannyian áhítozunk.
Ezen mentális információk átvitele később a mikroba gócok és más egyéb toxinok keletkezésének az alapját is alkotják, így nem csoda, hogy már röviddel a születést követően különféle betegségekkel találkozhatunk, olyanokkal, mint légúti fertőzések, emésztőrendszeri fertőzések, immunrendszeri, bőr és idegrendszeri problémák. Egy gyermek ilyen korai betegségeinek kialakulásában előfeltétel az említett mentális eredetű hibák generációkról generációkra történő átvitele.
Időnként ezek a mentális hibák erősödhetnek, ugyanakkor az is előfordulhat, hogy egy következő generációnál éppen ellenkezőleg gyengülnek, de erről már elődeink eleve elég sokat tudhattak. Igen jól ismerték, hogy mikor erősödnek és mikor gyengülnek ezek a hibák, majd ez alapján képesek voltak megítélni az esetleges utód úgymond életminőségét.
Folytatjuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...