2012. április 12., csütörtök

A dioxin-terheltség és tisztítása

A dioxin erősen mérgező vegyszer, mely fokozatosan – táplálkozás útján – kerül be a szervezetbe, majd ott felhalmozódik a zsírban gazdag szervekben, főként az agyban, idegrendszerben, májban, illetve a testzsírban.  A létfontosságú szerveket károsítja (megnyilvánulhat például migrén, görcsök, bénulások, vagy hormonális problémák formájában), míg fogyás esetén (rossz közérzetet, hányingert okozva) felszabadul a zsírszövetekből. Ilyenkor, ha a kivezető útvonal nem biztosított, ez a mennyiség is a belszervekben rakódik le, fokozva azok állapotromlását.  A fogyókúrát, tehát, érdemes összekötni testreszabott méregtelenítéssel!  Fontos tudni, hogy a dioxin génkárosító vegyület, ráadásul bizonyítottan átjut a méhlepényen (terheli a magzat szervezetét), és bekerül az anyatejbe is!  Mindezek miatt döntő jelentőségű az anya szervezetének tisztítása, még a fogamzás előtt, illetve minden terhelt számára (ez energetikai vizsgálattal megállapítható) a specifikus méregtelenítés, mely – tapasztalataim szerint – kivitelezhető a Joalis gyár által kifejlesztett készítménycsaláddal, így a dioxint is tisztító Antichemic cseppel. A teljes kúra adott szervből, adott toxint tisztít, meghatározott kivezető útvonal biztosításával.  Ez a toxin gyakori terhelő tényező napjainkban, miután nehezen elkerülhető, ott van a talajban (régen permetező-gyomírtó szerek része volt), onnan bejut a növényekbe, ezekkel az állatokba, és így a tápláléklánc csúcsán álló emberbe is.  Sajnos, a kifejezetten egészséges táplálkozásra törekvő vegetáriánusokban is, sokszor komoly terhelő tényezőként jelenik meg.
 
Dr. Munkácsi Katalin, gyermekgyógyász, homeopata  katalin.munkacsi@t-online.hu 
www.egeszsegnevelo.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...